És mivel az országban csupán 325 ezer ember él, ezért a természet szinte érintetlen maradt. Éppen ezért még mindig vannak olyan területei Izlandnak, amelyeket senki nem látott és nem fedezett fel. Ilyen az a csodaszép tóvidék is, amit meg sem látnánk, ha elsétálnánk mellette, de felülnézetből, egy drón segítségével olyan szépséges látványt nyújt, amely még a helyieket is meglepi.
Youtube screenshot
Az elképesztő légi felvételeket, amik már bejárták az internetet egy román fotós és videós, Aurel Manea készítette még 2017 környékén. A megszállott utazó és már nyolcszor járt Izlandon, hogy megörökítse azon tájait, amiket még senki nem fedezett fel, ahol még nincs turistaforgalom. Elmondása szerint korábban csak elmosódott képeket látott a tavakról egy barátjának köszönhetően. A képek azonban annyira felcsigázták, hogy elhatározta megtalálja a vidéket.
A tavak koordinátáit elvileg máig nem árulta el senkinek, de azt elmondta, hogy egy rendkívül nehezen megközelíthető helyen van a terület; közvetlenül nem is lehet közel kerülni hozzá. Egy hat kilométeres gyalogút után sikerült csak egy olyan pontot találni, ahonnan baj nélkül felszállhatott a drónja, a tavaktól úgy 200 méterre.